2008-ban a magyarországi lakásállomány kb. 20%-a készült vályogból, az épületek száma 800.000-re volt tehető. Ez a 2022-es népszámlálás során már 600.000-re csökkent és az összes épület mintegy 13%-át tette ki. A vályogépületek száma gyakorlatilag napról-napra csökken, ennek ellenére mindig sok vályogházzal lehet találkozni. Bizonyos régiókban (pl. az Alföldön) sokkal gyakoribbak, de Budapest környékén is számos vályogházat néztem már. Most ezek közül választottam ki két, ránézésre nagyon hasonló, de egyébként minden másban különböző vályogházat. Más korban épültek és más problémáik is vannak.
Az elsővel úgy hívtak fel, hogy „Az eladó azt mondta, hogy nem tudja, miből van a fal.” Mondtam, hogy akkor tuti, hogy vályog. Ebben az esetben ezt megpróbálták elkendőzni, hogy könnyebben és drágábban el tudják adni a házat. A másik esetben eleve úgy hirdették, hogy vályogból van az épület, nem volt titok. Mindkettő egész jól nézett ki, de végül egyikből sem lett vétel más-más ok miatt. Vagy legalábbis nem az én megbízóim vették meg.
Az 1920-as ház
Az első ház hirdetése már nem volt elérhető, mert foglalózás után hívtak ki. Az 1920-as, legkésőbb az 1930-as években épülhetett, a Kádár-kockaként ismert háztípus elődjeként számon tartott módosabb, polgári épületek egy szép példája. Ez alapján inkább téglára tippeltem volna, mint vályogra. Az udvarba belépve azonban már láttam a szomszéd falából kikandikáló vályogtéglákat és hátulról pedig ennek az épületnek a falában is kirajzolódtak a vályogtéglák. A falat megbontani nem tudtuk, nem is akartuk, de a tetőtérben így is szépen látszódott minden.
Itt már gyakorlatilag eldőlt az ügylet sorsa, hiszen a megrendelő egyáltalán nem akart vályogházat venni. Azért elmondtam neki, hogy ez nem olyan rossz és nem kell tőle annyira félni, viszont más, érteni kell hozzá és vigyázni kell rá nagyon, különben gyorsan tönkre lehet tenni.
Belül szépen felújított, teljesen modern lakás volt. Megpróbálkoztak mindennel: a nyílászárókat műanyagra, a fa padlót betonra cserélték. Majd miután az nem volt teljesen száraz, még kenhető szigeteléssel is ellátták. Viszont még így is hideg volt, úgyhogy szőnyeget tettek rá, hogy legalább egy kicsit melegebb legyen.
A falakról valószínű, hogy kívül és belül is gyakran lepergett nem csak a festés, hanem a vakolat is, a javítás nyoma sok helyen látszik. Elképzelhető, hogy jó erős cementes vakolatra cserélték. Mivel a diszperziós festék az alap mostanában, minden bizonnyal azzal is festették.
Amiket az előbb itt felsoroltam, azokat szoktuk meg egy tégla falazatú háznál, ezeket az anyagokat és technológiákat ismerjük nem csak mi, hanem a szakik is.
Bármilyen hihetetlen is, de ezek a modern anyagok és technológiák a vályogháznak a halálát jelentik.
A ház nem rég lett kívülről lefestve. Ezt eleve nem szeretem és mindig gyanús. Megkerestem a nyilvánosan elérhető utcanézetet és ott még a festés előtti állapot volt látható, szétázott utcai homlokzattal. Erre később még visszatérek.
Az 1920-as épületnek ugyanis vélhetően nem is készült, vagy már réges-régen tönkrement a lábazati vízszigetelése. A talajból érkező nedvesség felszívódik a falakba. A cementes vakolat kemény, sűrű, stabil, de a párát sajnos nem engedi át. A falak így nem tudnak kiszellőzni és elindul egy bomlási folyamat, hiszen a vályogba szerves szálas anyagokat is kevernek az agyag mellé a jobb stabilitás miatt. Ha pedig a falat folyamatosan veri például az esővíz, akkor nagyon gyorsan kimossa a sarat, és pár hónap alatt tönkremehet az egész épület.
A falakon mérés nélkül is látszódott nem csak kívül, hanem belül is, hogy a nedvességgel küzdenek. Ez nem jó egy tégla falazatú háznál sem, de egy vályognál viszont megengedhetetlen, hiszen a tönkremenetelét okozza. A nedvesség mérő kiakadt, tehát a 20%-ot meghaladta a falban mért nedvesség.
Ezt sajnos tovább tetőzi a kent szigeteléssel kezelt betonpadló is, hiszen nem engedi a talajból érkező pára eltávozását. A nedvességet a falak felé tereli, ezzel még jobban terhelve azokat.
Ahogy a műanyag ablakok sem tesznek jót a hihetetlenül jó záródásukkal. Egy vályog háznak folyamatos szellőzésre, lélegzésre van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon fenn tudjon maradni. A régi fa ablakok, a fa deszkapadló, a meszes vakolat és a mészfestés ezt biztosították számára. A modern légzáró-párazáró, nulla energiafelhasználású törekvésekkel sajnos a vályogfalazat nem egyeztethető össze. De tudatos hozzáállással és gondos szemlélettel fenntarthatók, megmenthetők.
Persze sok más hibája is volt, ami közül csak a 2 legfontosabbat emelném ki: az esővízelvezetés nem volt tökéletesen megoldva és a tető hagyott némi kívánnivalót maga után.
Ennek a háznak az esetében a megvezetés gyanúja forgott fent. Egyrészt, „nem tudták” milyen anyagból van a fal (dehogynem, nagyon is jól tudták) és le lettek javítva a felázásra utaló nyomok, ugyanis nem rég festettek. A nyilvánosan elérhető utcanézettel bizonyítható is volt a ház valós állapotának eltakarására tett kísérlet. Ilyen esetben amúgy helye van az elállásnak, ezt a törvény biztosítja. A többit az ügyvéd intézte.
Az 1960-as ház
Na de nézzük a másik, eleve vályogházként hirdetett épületet! Kinézetre ugyanaz a polgári háztípus rajzolódott ki, mint a másik épületnél, ráadásul Manzárd-tetővel, ami erősen ellenjavallott volt a szocialista rendszerben (anyagpazarlás címszóval).
Első ránézésre régebbinek gondoltam volna, de a helyszíni beszámolók alapján az 1960-as években épülhetett. A mostani tulaj ismerte az első tulajdonost. A fala nem vályogtéglából, hanem vert vályogból készült. Az épület falvastagsága vastag vakolattal együtt 43-45 cm között volt, ami egy tégla falnak jó, de ez a vastagság a vályoghoz már inkább aggasztóan kevés. Arra tudok csak gondolni, hogy a vályogházakra jellemző vastag falak a ’60-as években már nemkívánatosan ódivatúnak hatottak és miatt igyekeztek a falakat karcsúbbá, elegánsabbá – a tégla kockaházakhoz hasonlóvá- tenni.
Ez a ház nem volt vizes, leszámítva a fürdőszobánál egy vélhetően csőtörés okozta nedvesedést. Elképzelhető, hogy eleve lábazati vízszigeteléssel látták el, legalábbis a szomszéd falánál látszódott a vízszigetelés és állítólag egy korszakban épültek.
Ezen az épületen sok és változatos repedés rajzolódott ki, viszont a födéme és tetőtere aggasztó állapotban volt, tele hibákkal.
Az erősen változó keresztmetszetektől kezdve (volt, ahol csak 3-4 cm vastagságú volt az élgerinc), a kimozdult, kiesett darabokon át a beázások okozta penészesedésig volt minden.
A legfeltűnőbb és legelgondolkoztatóbb azonban az utólagosan felkötött födémgerendák voltak. Valami gond lehet velük, mert mindkét szoba felett meg volt feszítve 1-1 gerenda. A mennyezeten alulról is sok repedés volt látható. Ha olyan hanyagul építették a fa gerendás födémet, mint ahogyan a tetőt, akkor nincs is min csodálkozni, de érhette nedvesség vagy rovarkár is.
Itt az ereszek esővízelvezetése amúgy példásan meg volt oldva. Továbbá a szobákban az eredeti fa padló volt még megtalálható, a nyílászárók is fából készültek. Tehát itt -az 1920-as házzal ellentétben- egész sok minden adott ahhoz, hogy a vályogház még sokáig létezni tudjon. Igaz, a fal valószínű, hogy gyenge, valamint a tetőt és a födémet cserélni kéne, vagy legalábbis nagyon alaposan megvizsgálni és kijavítani. Félek, hogy végeredményben a kettő gyakorlatilag ugyanaz lenne.
A vályogházak élettartama
A szakirodalom 60-80 évre becsüli a vályogházak élettartalmát – átlagos körülmények között. Az utóbbi 50-60 évben már gyakorlatilag nem épültek vályogházak. Ez azt jelenti, hogy míg egy tégla háznak az 50-60 év szinte semmit sem árt – úgyszintén átlagos körülményeket feltételezve-, addig a legfiatalabb vályogházak is kezdik elérni a „hivatalos” életkorhatárt, ami sajnos sok esetben meg is látszik rajtuk.
Ennél persze hamarabb is tönkre lehet tenni őket, meg lehet akár 100 éves is, ha a szerencsés körülmények (jó anyag, jó építés, jó lokáció, szakértelem, karbantartás) együtt állnak.
Ezért olcsóbbak a vályogházak és ez az oka annak, hogy a bankok általában nem folyósítanak már 60 év feletti vályogházakra hitelt.
A vályogházakról általában
Egy finn felmérés szerint a háztartások és az építőipar felelős a primer energia 40%-ának felhasználásáért és az üvegházhatású gázok 35%-ának kibocsájtásáért. Emiatt a termékfejlesztések ismét a természetes, helyben beszerezhető, kevés energiával előállítható és kevés hulladékot termelő építőanyagok felé fordulnak. Ennek egy lehetséges alternatívája a vályog. Azonban egy sor olyan, korszerű követelményt is ki kell elégítenie egy mai háznak, ami évszázadokkal ezelőtt nem volt szempont. Ezek mindenekelőtt az állékonyság (teherbírás, földrengésbiztonság), időtállóság, hőszigetelési követelmények, vízszigetelés. Egy új építésű vályogtéglaházban benne van a potenciál, hogy mindezen követelményeket (ha nem is könnyen), de teljesítse.
A fentiek miatt rengeteg előnye van egy vályogháznak, de ha objektíven nézzük a magyarországi 60-100 éves vályogház állományt, akkor sajnos legalább ugyanennyi hátrányt is fel lehet sorolni.
Mindenesetre itt, Magyarországon az évszázadok alatt összefonódott a népi identitásunkkal és a hagyományainkkal. Óriási értéket képvisel(het)nek, miközben sérülékenységük miatt napról-napra vészesen fogy a számuk.
Ez azonban nagyon speciális terület, kevesen értenek hozzá, ezért nagyon meg kell válogatni a szakembereket, ha vályogházzal szeretnél foglalkozni. A „jólvanazúgy” és az „így szoktuk csinálni” meg „a sosem volt még belőle gond” itt sajnos nem működik.
A falakat mindenekelőtt óvni kell a nedvességtől (külső, belső, talajból) és hagyni kell kipárologni. A padló kialakítása sokféle lehet, ami legfőképp attól függ, hogy van-e lábazati vízszigetelése a falaknak. Ha nincs, akkor viszont nem javasolt a betonpadló, vagy ha mégis azt szeretnénk, akkor szellőző hézagot kell hagyni a fal mentén. A cementes anyagokat (vakolatot, habarcsot) kerülni kell, helyette mészhabarcsot vagy (cementtel) javított mészhabarcsot lehet használni. A diszperziós festék nem, csak páraáteresztő festés vagy a hagyományos meszelés jöhet szóba. Műanyag ablak nem javasolt, a fa szerkezetűek jobban támogatják a párakiegyenlítést. És még van jó néhány szabály, amit be kell tartani.
Azt is szokták mondani, hogy a vályognak kitűnő a hőszigetelése. Egy 60 cm vastag vályogfal hővezető képessége kb. 0,7 W/m2K, egy 45 cm-esé kb. 1,3 W/m2K. Viszonyításképpen a követelményérték 2024-ben 0,24 W/m2K. A betonnál valóban jobb, de ha együtt vesszük a falak hőszigetelő képességét az általában szükségszerűen rosszul záródó ablakokat és a többnyire nem túl korszerű fűtési rendszert, akkor a végeredmény minden bizonnyal magas fűtési költség lesz.
A sok szellőztetési igény, a falak és a tető hőszigetelési adottságai és a(z általában) hideg, hőszigeteletlen padló miatt azt a szintű komfortérzetet nem fogja tudni nyújtani, mert egy korszerű tégla ház. Cserébe más a hangulata és a szellemisége. Talán kicsit olyan, mint egy oldtimer: sokat kell foglalkozni vele, de akkor sem lesz belőle sose versenyautó – igaz, általában nem is ez a cél.
Lehet vályogházban szépen és boldogan élni, ha az ember azonosulni tud a kihívásaival és elfogadja a tényt, hogy (általában) nem lesz közel nulla CO2 kibocsájtású a ház. (Bár, akár az is lehet napelemmel és hőszivattyúval.)
Amennyiben nem szükségszerűségből választ valaki vályogházat és bőven marad még keret a teljes körű felújításra is, úgy természetesen igen szép eredményeket is el lehet vele elérni. Azt javaslom, szakember igénybevétele nélkül ne vágjon bele senki ilyenbe, nehogy ártson például egy ártatlannak tűnő (párazáró) ragasztóval a falazatnak. Több gyártó ingyenes tanácsadás keretében tud anyagokat, rétegrendeket, rendszereket javasolni a felújításhoz és még akár a helyszínen nedvességet is mér. De egy gyártó független, vályogházak területén jártas szakember (pl. építészmérnök vagy építési műszaki ellenőr) pártatlanságát és tapasztalatát úgy gondolom, semmi sem tudja pótolni.
Borítókép és fényképek: copyright Micskei Bernadett
Főoldal: ingatlanmernok.hu