Izzad az ingatlan

Itt a nyár közepe és vele az igazi hőség. A medence jól melegszik, viszont a hőségriadó sajnos azzal jár, hogy éjszaka nem hűl le annyira a levegő, hogy a szellőztetésnek jelentős hűtő hatása lehessen.

A hűtés ma már közel sem akkora luxus, mint évekkel ez előtt.

A KSH adatai szerint csak 2020-ban 70%-kal több klímát üzemeltünk be, mint az előző évben. A várakozások szerint a rohamos fejlődés nem fog megállni, aminek elképesztő mennyiségű elektromos energiaigénye van. Ez az energiaválság idején komoly kiadást is jelenthet.

A klímák másik óriási hátránya, hogy miközben hűtik a belső teret, a kinti környezetet felmelegíti. A klímák külső fűtőteljesítménye sajnos nem elhanyagolható mértékű, kimutatható és a klímakutatók nem örülnek neki.

A berendezésünk viszont kevesebbet fogyaszt, ha a kültéri egységet árnyékos, hűvös és jól szellőző helyre tudjuk elhelyezni. A hatékonyságát rontja a meleg, a tűző napsütés miatt felforrósodott környezet, vagy az esztétikai dobozolás miatt lecsökkentett légmennyiség. A klímaszerelők szerint továbbá kevesebbet fogyasztanak a berendezések, ha egész nap egyenletesen tudják hűteni a belső teret, mintha a nap közben felforrósodott lakást este szeretnénk fél óra alatt lehűteni.

Továbbá minden hőfok lépcső nagyon sokat számít a fogyasztás tekintetében. Nyáron nem lehet cél a lakás 21 fokon tartása, nem csak a nagyon magas villanyszámlánk miatt, hanem egészségvédelmi okokból sem. 5 fokos hőmérsékletkülönbséget már hűvösnek érzünk, de a nappali külső és a belső hőmérséklet különbsége sose legyen 8 foknál több, mert megfázhatunk és megterhelheti szervezetünket.

Aludni 26 fok feletti hőmérsékletben már sokaknak gondot jelenthet, de éjszaka a külső hőmérséklet is lecsökken. Ilyenkor érdemes akár egész éjszakára kinyitni az ablakokat és ismét a természet erejét -no meg a szúnyoghálót- segítségül hívni. Általában napfelkelte előtt van a leghűvösebb.

A klímáról fontos tudni, hogy nem friss levegőt fúj be, hanem a benti levegőt hűti le, ezért a szellőztetést továbbra se hanyagoljuk el. Nappal is szellőztethetünk, de reggel és este költséghatékonyabb, amikor amúgy is alacsony a külső hőmérséklet.

A másik fontos tudnivaló, hogy a 26 fokra beállított klíma nem 26 fokos levegőt fog fújni. Gyártmánytól függően a lehűtött levegő hőmérséklete akár 14-17 fok is lehet. Ha közvetlenül alatta, előtte ülünk, megfázhatunk vagy ízületi gyulladást kaphatunk.

Figyeljünk a padlón játszó gyermekekre is: a földön sokkal hidegebb lehet, hiszen a hideg levegő nehezebb és a padló közelében koncentrálódik!

Persze ne feletkezzünk meg a szezon előtti tisztításról és karbantartásról sem!

Hűteni nem csak mesterségesen lehet, hanem passzívan is.

Ehhez a természet erejét is segítségül hívhatjuk, méghozzá ingyen!

A passzív védekezés célja a nyári felmelegedés megelőzése. A napsugárzással kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy nem csak a direkt napsütés melegíti fel a belső teret, hanem az égboltról és a környező felületekről visszaverődő szórt fény is.

Az ablakok belső sötétítése valamelyest akadályozza a belső felületek felmelegedését, de a legjobb hatásfokot akkor tudjuk elérni, ha a napsugarak be sem jutnak az épületbe. Mivel bármilyen külső árnyékolás sokkal hatásosabb, mint a belső oldali, ezért egy redőny vagy külső zsalugáter igen sokat tud segíteni a nyári hővédelemben. Ennek a növényeink természetesen nem fognak örülni, őket érdemes az erkélyre, vagy az udvarra kiköltöztetni.

A nagy ereszkinyúlás és mindenféle okos árnyékolási megoldás előnyös, akár napelemeket is felhasználhatunk erre a célra.

Ha szeretjük a zöldet és árnyékolni is szeretnénk, akkor ültethetünk a balkonládánkba futónövényeket, amik egy hálóra felfuttatva némi árnyékot szolgáltatnak az üvegfelületek előtt. Ez persze korai ültetést vagy előnevelést és sok gondozást igényel, nehogy kiszáradjanak.

Ugyanezt nagyban egy vagy több fával tudjuk a leghatásosabban elérni, hiszen nem csak egy-egy ablakot véd meg a napsugárzástól, hanem az egész épületet: a falakat és a tetőt is. Az építészeknek az egyetemen azt tanítják, hogy (az eleje morbid, azt inkább nem idézem) „… az építész hibáját a fa takarja el. De ha jól sikerült a ház, akkor is ültetni kell elé fát!” Örök érvényű klasszikus.

Mivel egy fa megnövesztése hosszú távú projekt, másrészt egyre szárazabb az időjárásunk, ezért jobb halogatás helyett minél hamarabb elültetni azt a kis fácskát.

A kiválasztásnál legyünk körültekintőek! Válasszunk lombhullató fajtát, mert akkor a hűs árnyék öröme mellett a téli benapozás hőnyereségére is szert tehetünk! A fajtát a rendelkezésre álló hely, a lombkorona formája, az árnyékolandó épület magassága és a környezeti viszonyok (légszennyezettség, nedvességigény, allergizáló fajta-e, talajminőség, stb) mentén, szakértő segítségével (pl. faiskolai szakember) próbáljuk megtalálni. Legalább ugyanilyen fontos a napjárás figyelembevételével az ideális hely megtalálása, már-már szinte mérnöki feladat. Azonban ne hagyjuk figyelmen kívül a szomszéd(ok) jogos érdekeit (benapozás, árnyékolás, lombhullás) és/vagy a közterület adottságait és korlátait sem (légkábel, közművezeték). Az ültetéssel viszont várjunk meg az őszi hűvös és csapadékos időjárást, nehogy nyáron kiszáradjon az új csemete.

A falak és a tető hőszigetelése is egy igen hatásos passzív védekezési mód.

Ugyanakkor érdekes tény és fontos tudni, hogy a tetőfedés anyaga, legfőképp színe milyen mértékben tudja a nyári hővédelmet befolyásolni! Talán mindenki számára ismert jelenség, hogy a sötétebb színű anyagok milyen mértékben fel tudnak forrósodni a nap sugárzásának hatására. Miért lenne ez alól a tetőnk kivétel? A most legdivatosabb antracit színű tető nyáron bizony megteszi a hatását. Ez érvényes nem csak a betoncserepekre, hanem minden sötét színű anyagra, de érdekes módon a horganyzott fémlemez fedésre is. A felforrósodott tetőfelület sugározza a hőt nem csak kifelé, hanem befelé is, ezzel melegítve a tetőteret. Manapság még kuriózum a fehér tető, de nem egy új skandináv divathullámról van szó, hanem a nyári felmelegedés csökkentése a célja.

Ami jó lenne télen, rossz nyáron – és ezt a fák ideálisan ki tudják egyensúlyozni nekünk. Éljünk vele!

Kép: copyright: Micskei Bernadett


Közzétéve

itt:

Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Izzad az ingatlan” bejegyzéshez

  1. […] akarjuk lehűteni a rossz energetikai állapotban lévő ingatlanunkat. Az erről szóló korábbi cikket itt […]