Lakások – I. rész

Egy kedves barátunktól, ügyfelünktől olyan őszinte kérdéseket kaptunk a lakásokkal kapcsolatban, ami úgy gondoltuk, hasznos lehet másnak is. A kérdéseket Vera tette fel nekünk, Csikiné Tóth Viktória építészmérnök kolléganő pedig megválaszolja őket: Milyen technológiával épült lakások vannak? Miben különböznek? Mennyi az élettartamuk? Milyen káros anyagok fordulhatnak elő bennük? No és mi a helyzet a hanggátlással?

Ha lakás vásárlását fontolgatod, de nem tudod, hogy mi fán terem, vagy hogy mire érdemes figyelni, akkor tarts velünk!

Milyen technológiával épült lakóházakkal találkozhatunk az ingatlanpiacon?

A „technológia” alatt a különböző anyagok helyszínre szállítását, „összeszerelésének”, összeépítésének – azaz a ház elkészítésének – a módját értjük.

A közvélekedés a téglaházakkal szimpatizál leginkább, miközben a panelnek vannak sajátos tulajdonságai, amivel vagy együtt tud élni valaki vagy nem. Egy tégla háznak sokkal többrétű problémái lehetnek, mint egy kevés karbantartást igénylő panelháznak. Sokak fejében élhet olyan kép, hogy a téglaház hideg, vizesedhet és penészes, míg a panelház nyálkahártyát ingerlően száraz, túl meleg és elviselhetetlen hanghatásokkal jár együtt.

Előrevetítve a mondandóm lényegét: szinte soha nem az anyagon, nem is technológián és nem is csak a „környéken” múlik egy lakás vagy ház élhetősége.

Hanem elsősorban az adott házat ért hatásokon és a hatások elegyén, ami minden épület esetében egyedi és egyedileg vizsgálandó. Egy téglaházat is meg lehet úgy építeni, hogy száraz legyen, meg akár egy kúszózsalusat is el lehet rontani – majd azt is elmesélem.

Ráadásul, néha sokkal több múlik a ház építése óta eltelt 10, 60 vagy 120 év eseményein, karbantartásán, vagy a karbantartás hiányán, mint azon, hogy eredetileg milyen alapanyagot használtak fel.

Íme egy közel sem teljes felsorolás, hogy milyen lakóépület építési technológiák vannak. Ezek mindegyike lehet jó, ha megfelelő helyen, módon és igényekre alkalmazzák.

• vályogházak
• kőfalazat
• hagyományos kerámia-tégla falazás
• pórusbeton falazás
• kisebb paneles építési technológiák
• nagypaneles építési technológia
• helyszínen öntött vasbeton szerkezetek (hagyományos zsaluzat, alagútzsalu, kúszózsalu, csúszózsalu)
• előregyártott vasbeton pillérvázas építés
• könnyűszerkezetes (acél, vagy fa vázas) építés
• rönkházak
• CLT préselt fa, vagy SIP nagypaneles építés
• egyéb szereltházas építési technológiák
• mobilházak
• modulházak
• 3D technológiával nyomtatott házak

Persze ezek körül némelyik nem alkalmas arra, hogy egy többemeletes társasház készüljön belőle. Hazánkban a legelterjedtebb társasházi technológiák a téglaépítésű, a panelos és a különböző vasbeton falas vagy vázas szerkezetek. Ezeket is lehetne még anyag, statikai működés, élettartam, hanggátlás és egyéb épületfizikai jellemzők szempontjából tovább taglalni, mindenesetre ha ingatlant keresel, az ingatlan.com-on csak az alábbi 3 kategóriából tudsz választani: tégla lakás, panel lakás, csúsztatott zsalus lakás.

Mit jelent a téglaépítésű, a panelos és a csúsztatott zsalus lakóépület?

Tégla

Ma, ha tégláról beszélünk, akkor a köznyelv ez alatt a narancsos színű égetett agyagtéglát érti, aminek a vas-oxid tartalom adja a jellegzetes színét. Ugyanakkor ha belegondolunk, bárki hallott már sártégláról, vályogtégláról, de azért fél füllel hallottunk már mészhomok tégláról, szilikát- és gázbeton téglákról, de ezek késői utódáról, Ytong tégláról mindenképpen.

Tehát egy hirdetésben, ha az áll, hogy „tégla”, ez lehet egy becsületes tájékoztatás, hogy az épület 1910-ben nagyméretű téglából épült, vagy ez a ház a hetvenes években B30-as téglából épült, vagy éppen 3 éve Porotherm 38-as téglából. De sok esetben ez a kicsi szó éppen elfedni szándékozik a lényeget: a ház salaktéglából, netán martinsalaktéglából épült, vagy éppen vályogtéglából, vagy régi gázbeton elemekből készült.

Tégla? Tégla. Hazudtunk? Nem, hiszen tégla. Biztos van az utóbb említett változatokkal baj? Nem, egyáltalán nem biztos, viszont jogosan nagyobb körültekintést igényelnek az égetett agyagtéglánál, és a vevőnek, valamint az őt segítő mérnöknek és ingatlanosnak erről a körülményről mindenképpen tudnia kell – hiszen más az élettartama és az ingatlan árát befolyásolja. Tehát attól, hogy valami „tégla”, még nem lesz valami se erősebb, se egészségesebb, se jobb, se színvonalasabb, mint mondjuk egy panel – csak azért, mert „tégla”.

Panel

A nagypanel alatt a házgyárakban üzemi körülmények között vasbetonból előregyártott emeletmagas elemeket értjük, amiket a helyszínen szerelnek össze. A cél és az ok alapvetően az, hogy a helyszínen minél kevesebbet és minél tervszerűbben lehessen dolgozni, és minél kevéssé legyünk a négy évszak korlátozó hatásának kitéve. Télen még mindig nehezebb és költségesebb építkezni, és a minőség is kérdésesebb. Az üzemben, üzemi gyártásellenőrzés mellett készült termékek pedig jobb, legalábbis jobban ellenőrizhető minőségűek, mint a helyszínen készültek.

A köznyelv ezt nevezi panelnak. Voltak kisebb panelek (pl. parapet magas vagy keskeny pallós) és tégla blokkok is (üzemben téglából előre összefalazott nagyobb elemek), de ezek kevésbé elterjedtek.

Csúszózsalu

Betonból úgy is lehet épületet építeni, hogy nem üzemben gyártják előre, hanem a helyszínen öntik ki. A beton formázásához használják a zsalut a beton megszilárdulásáig. A zsalu általában valamilyen fából készül. Zsaluzni is többféleképpen lehet, a kúszó és a csúszózsalu, – és akkor már vegyük ide a harmadik testvért, az alagútzsalut – nem más például, mint a beton anyagnak a különböző zsaluzási módjai, különféle építési technológiái. De ugyanúgy elérték ezt egy negyedik féle variációval, a hagyományos zsaluval is, mint ahogy az irodaházak, lakóparkok esetében ezt a mai napig is a leggyakrabban teszik. Tehát mindegyik esetben az volt a cél, hogy ott álljon egy 15-20 cm vastag beton fal, illetve szerkezet és ezt többé-kevésbé el is érték.

A hagyományos zsalu nem mozgatható. Az oly sokat emlegetett csúszózsalu folyamatosan emelkedett, amit elsősorban silóknál, mezőgazdasági létesítményeknél használták (nézd meg ezt a csúszózsalus videót). Az épületmagoknál és betonból készült magasházaknál általában a szakaszosan emelt kúszózsalut alkalmazták, hogy a száradási időt biztonsággal ki tudják várni. A lényeg, a technológia kifejlesztésének az oka a nagyobb sebesség, kevesebb anyagfelhasználás és a jobb minőség volt.

A csúszó- és kúszózsalus épületek közös jellegzetessége, hogy alapterületi kiterjedésükhöz képest kifejezetten magasak.

A harmadik testvér, az alagútzsalu egy csőféle volt, és ebben az esetben ezek közé öntve a betont a födémet és a falakat egy öntéssel, egy ütemben tudták elkészíteni. Ezek a szerkezetek emiatt földrengésre nagyon merevek. Viszont ugyanez a hátrányuk is, az ilyen épületek alaprajza rendkívül merev és kötött.

(A fent leírtakat viszont ne kössük a „panel” épületekhez, mert az egészen más technológia, bár az átlag szem nem biztos, hogy lát különbséget elsőre a kettő között, pláne, ha esetleg mára már hőszigetelés is borítja az eredeti struktúrát.)

Nagy egészében az 50-60 éve épült kúszó- és csúszózsalus, továbbá alagútzsalus technológiákkal épült épületek a magas átlagos minőségi tartományba esnek általában, már az idők távlatából is. De ez nem azt jelenti, hogy egyedi eseteken nem lehet probléma.

Magam például egy – a helyi idősek szerint kúszózsalus – házban lakom, ami kritikán aluli minőségben épült meg kb. 50 éve. Olyannyira, hogy az ide lakásra várók először másik házakba lettek költöztetve. Azok a házak viszont annyira vészesen rosszak voltak, hogy a zúgolódás hatására felhúztak további ugyanolyan épületeket és oda költöztek át a lakók. De az eredeti, már akkor kritikán aluli épületek is állnak még ma is, alapvető állékonysági probléma nincs velük, a tanács tulajdonába kerültek, ma is használatban vannak, az egyiket éppen most szigetelték újra.

A csúsztatott zsalu, vagy akár kúszózsalu, vagy a legközönségesebb zsaluzott betonfal pedig lehet akár a vert vályog falnak, vagy a tapasztott falnak késői utóda, de felfoghatjuk a kő formázható verziójának is, amit szintén többezer éve használnak. Már az ókori Rómában is használtak beton szerkezeteket – igaz kicsit másként állították elő, mint mi ma.

Melyik technológiával épült lakóházat érdemes választani?

Mint ahogy mosogatni is lehet géppel, kézzel, azon belül lavórban, folyóvízben, külön öblítővízzel, csepegtetve, dézsában, slaggal, úgy a ház is számtalan módon elkészülhet. De ha őszinték vagyunk, ahhoz, hogy az ebéd mennyire finom és tápláló, nem sok köze van a mosogatási technológiának. Persze halvány átfedéseket itt is találhatunk, de egy átlag lakásvásárlónak körülbelül ennyi köze van ahhoz, hogy most az a betonház, amibe költözni akar, éppen milyen zsaluzási módszerrel készült, minthogy az étteremben a mosogató milyen módszerrel mosogatott. Egyedül abban a szélsőséges esetben lehet ez érdekes, hogyha annyira rossz módszert alkalmazott, hogy az előző étel maradéka ott maradt a tányér szélén.

Azaz, ha az egyik módszerrel készült háznál egy-egy hibatípus több esetben is jelentkezik, netán általánossá válik, akkor lehet ez kérdés, de ilyen eset rendkívül kevés van.

Unikumként említeném meg esetleg a híres-hírhedt pécsi magasházat. Ott egy olyan építési technológiát alkalmaztak, – ami egyébként a balkánon prímán működött, – hogy a megépült oszlopokat acél huzalokkal feszítették össze, így az földrengésállóvá vált. A réseket pedig PU-pasztával töltötték ki. Ennek azonban van egy olyan összetevője, ami „megeszi” a vasat, rozsdásodást okoz. Éppen ezért alkalmaztak egy elválasztó anyagot, ami megvédi a szerkezetet. Ezek a házak a volt Jugoszlávia területén a mai napig állnak. De Magyarországon költségcsökkentés miatt ezt a lépést kihagyták. Így hosszas kálvária után a házat le kellett bontani. Itt sem a beton, sem az acél nem volt hibás. Az anyagok ugyanazok, csak az összeszerelési módszer, pontosabban annak nem megfelelő alkalmazása miatt „maradt koszos a tányér”.

Tehát egyértelmű és általános érvényű válasz nincs, hogy az egyik jó, a másik meg rossz. Persze az idők során azért már néhányszor rá kellett jönnünk, hogy egyik vagy másik anyag nem volt tökéletesen megfelelő az adott célra.

Inkább az egyéni preferenciákkal érdemes tisztában lenni és annak megfelelően választani:

• A meleget szeretem vagy inkább a hideget?
• A száraz levegő ideális nekem vagy inkább az a jó, ha kicsit magasabb a páratartalom?
• Baj, ha azt is hallom, ami 4 emelettel feljebb történik?
• Zavar-e, hogy talán sosem lesz hőszigetelve a történelmi homlokzat?
• Szükségem van-e (vagy lesz) liftre?
• Inkább fizetek magasabb fűtésszámlát és alacsonyabb közös költséget, vagy inkább kezelem én a fűtést és cserébe többet költök az egyedi (nem házgyári) ház fenntartására?
• Közlekedés, lakóközösség szempontjából mi lenne nekem az ideális?
• A kisebb lakóközösségeket preferálom, vagy inkább szívesebben beolvadnék egy nagyba?
• Mekkora alapterületre van szükségem és mi az, amit meg tudok fizetni?
• Mennyi időre tervezek?

Mi az a beton és kártékony-e, mint anyag?

Amíg a köznyelvi „tégla” lényegében agyag és víz kiégetett keveréke, addig a beton ettől annyiban különbözik, hogy ugyanahhoz az agyaghoz porrá őrölt mészkövet kevernek, ezt kiégetik, majd ezt ismét porrá őrölik, kis gipszet adnak hozzá, és ez lesz a cement. A beton esetében a cement biztosítja szilárdulást, emiatt nem kell égetni. A beton (többnyire) cementből, vízből és még egyéb adalékanyagból készül, ami az esetek nagy többségében homok és/vagy kavics.

Mindkét anyag esetében igaz, hogy a kiindulási anyagok az égetés vagy szilárdulás folyamán kémiai átalakuláson mennek keresztül, tehát se a tégla nem „agyag”, se a beton nem „agyag és mészkő” kémiai értelemben.

A beton önmagában nem minősül egészségtelen építőanyagnak, és jelenleg nincs olyan tudományos bizonyíték, amely szerint egy betonból készült épületben élni egészségtelenebb lenne, mint egy téglaházban.

A betonszerkezetek kibocsátásait vizsgáló mérések jellemzően nagyon alacsony vagy kimutathatatlan szintű károsanyag kibocsátást mutatnak. A radioaktivitástól való félelem sem indokolt: a beton természetes háttérsugárzása alacsonyabb, mint a tégla vagy más égetett (pl. csempe) vagy bányászott (pl. gránit) anyag sugárzása. Sőt kifejezetten árnyékoló képessége miatt használjuk olyan esetekben, amikor a radioaktív sugárzás csökkentése a cél.

A beltéri levegő minősége szempontjából fontosabb, hogy milyen vakolatokat, festékeket, szigetelőanyagokat alkalmaznak a beton felületén, mert ezeknek lehet esetleg káros kibocsátása, de ez más épületeknél is igaz. A beton épületek a rajtuk lévő hőszigetelő rendszerrel együtt gyakran jobb párafékezőek, ami elégtelen szellőzés-szellőztetés esetén párásodást vagy penészedést okozhat. Ez azonban nem a beton anyagának, hanem az esetleges gyenge páratechnikai tervezésnek, a használatnak, a rossz gépészeti tervezésnek, vagy működésnek a következménye. Ezek a jelenségek se csak a beton épületekre igazak, csak megemlítettük ezt az aspektust is. Elégtelen szellőztetés és gyenge hőszigetelés mellett penészesedhet egy tégla szerkezet vagy akár egy panel lakás is.

Található ezekben az épületekben esetleg olyan anyag, ami káros lehet az egészségre?

Ezt a kérdést két felé kell választani, ugyanis vannak olyan anyagok, amelyek az épületbe kerültek beépítésre és vannak olyanok, melyek az építőanyagokba keverve találhatók.

Az evidens, hogy egyéb káros anyag, mint például azbeszt szigetelés, vagy azbesztpala tető, vagy bármi más egyéb felhasznált anyag az lehet bármilyen technológiával épült házban. Itt esetleg az épület korából lehet következtetni a felhasznált anyagokra.

Ami viszont már az elmúlt száz évben is igaz volt, hogy az esetleges káros anyagok többnyire nem az alapvető összetevők által kerültek az építőanyagba – így a betonba se-, hanem az adalékanyagok által, amit különböző tulajdonságok elérése, vagy éppen takarékosság miatt használtak a fent leírt folyamatokban.

A valóban nagyon veszélyeseket pedig már a 90-es években lebontották. Egyéb károsanyagmentesítés is történt, azbesztmentesítés is, így ezek az anyagok már csak elvétve fellelhetők.

A sugárzás szempontjából szót érdemlő esetek többek között a különböző salakok és „salakbetonok”, amihez az akkori nehézipari végtermékeket, a salakot használták. Adalékanyagként jobb kötési időt, vagy jobb hőszigetelést vártak tőlük. Egyáltalán nem mindegyik sugárzik, vagy káros, sőt a nagyobb részük nem az. De ezeknél erre is fokozottan gondolni kell és egy sugárzásméréssel ellenőrizni javasolt a jelenlegi értékeket. Ilyen szolgáltatást többen is nyújtanak és szükség esetén tanácsot is tudnak adni. Általában a salak kitermelése vagy egy árnyékoló beton szerkezet a megoldás. Viszont ezek az anyagok a paneles épületeknél, vagy a magasházaknál rendkívül ritkán fordulnak elő, inkább családi házaknál, vagy a háború utáni belvárosi újjáépítéseknél jellemzők.

Ennek a beszélgetésnek nem épületszerkezettani továbbképzés a célja, annyit mégis megemlítek, hogy a sokak füle számára ismerős „bauxitbeton” épületekkel például nem a sugárzás volt a probléma, hanem az, hogy a szilárdságuk elkezdett rohamosan csökkenni. Ez a folyamat azonban megállni, vagy nagyon lelassulni látszik, tehát a megfelelő ellenőrzés mellett ezek az épületek is tökéletesen használhatók. amik pedig ellenőrzésre szorulnak, azok vizsgálatát az ÉMI rendszeresen végzi. Igaz, ezzel kapcsolatban az utóbbi évtizedekben a gyakorlat az, hogy a bauxitbetonból épült házak esetében például nem megy automatikusan a szakember, hanem a társasháznak kell a vizsgálatot kérni, és a közösség fizeti ennek költségét.

Lehetne még a híres Martinsalakról vagy egyéb érdekes történeti szerkezetekről beszélni, de ezekből valójában nagyon kevés van – és mindig a helyszíni vizsgálatok és mérések döntenek ezekben a kérdésben.

Mennyi ezeknek az épületeknek az élettartamuk? Azt hallottam, hogy a panel a tervezett élettartama végéhez közeledik. Érdemes egyáltalán még panelt venni?

Induljunk ki a mai szabályozásból azért, mert ez a felfogás kis eltéréssel az utóbbi 100 év építési elveire igazak, sőt tágabb értelemben azóta, amióta mérnöki értelemben „tervezett” építés zajlik. A fejlett világból az utóbbi száz évben ritkán lehetett hallani olyat, hogy egy épület akár a koránál, akár más okoknál fogva összedőlt, vagy statikai értelemben nem bírta volna a terhelést. Természetesen voltak ilyen sajnálatos tragédiák, de az összes építéshez képest számuk elenyésző.
Az épületek bontása mellett az esetek döntő többségében azért döntenek, mert funkcionálisan annyira elavult az épület, hogy gazdaságosan már nem üzemeltethető, vagy éppen a mindennapi élet olyannyira más funkciót követel az adott helyre, hogy az adott épület már nem maradhat ott.

A mai környezetvédelmi felfogás szerint éppen az a baj, hogy a szerkezet állékonysága szinte mindig túléli a funkcionális használhatóságot.

A magyar építési jog a „biztonságra, tartósságra és karbantarthatóságra kötelezi” a tervezőt/építtetőt, de nem ír elő egységes, minden épületre érvényes „lejárati évet”.

Az Eurocode / EN 1990 („Basis of structural design”) bevezeti a tervezési élettartam (design working life, TL) fogalmát — tipikus mérvadó érték: TL = 50 év „normál” épületre, TL = 100 év „fontos” épületre (kórházak, hidak stb.). Ez nem jogi „lejárat”, hanem tervezési osztályozás, amelyet a tervezés során figyelembe kell venni.

Egy irodaház vagy társasház „normál” tervezési élettartamára gyakran 50 éves osztályt alkalmaznak a szerkezetek ellenőrzésénél. Ez nem jelenti azt, hogy a ház 50 év után használhatatlan — hanem azt, hogy a tervezés és a biztonsági számítások ezen időtartam alapján történnek, illetve rendszeres karbantartást és felülvizsgálatot várnak el.

Bár jogszabályi hátteret nem találtam a panelek hőskorából, de egyéb írásos anyagokból és idős kollégák visszaemlékezéseiből úgy tudom, hogy a fenti értelemben 80-100 évre tervezték a nagypaneles épületeket. Ez már kapásból több, mint akár az akkori, akár a mai elvárt érték.  Ez magára a „vázas struktúrára” vonatkozik. Ezt azért jelentették külön ki, mert ez a fajta építés eddig magyar viszonylatban nem létezett, ezt a technológiát és módszert a Szovjetunióból és az északi államokból hozták be. Tehát azt mondták, hogy úgy számítják ki a szerkezeteket, hogy 80-100 évig komoly gond ne legyen ezekkel. Ma, amikor már a legfiatalabbak is 40 évesek, az átlag életkor pedig a 60-at közelíti, azt mondhatjuk, hogy ez valószínűleg sikerült is. Összedőlni azonban 80 év után se fognak, ugyanúgy, ahogy a ma „50 évre tervezett” épületeink se dőlnek össze.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben az akkori mérnökök világhírű színvonalon értettek a szakmájukhoz, és a külföldről behozott technológiákat komoly tervezői munkával adaptálták a helyi viszonyokhoz, sokszor jelentősen javítva az eredeti rendszert, természetesen a kor lehetőségein és elvárásain belül.

Több komoly átvizsgálás és kísérlet oda jutott, hogy egyedi, helyi kisebb problémákat, vagy kezelhető hibákat leszámítva nincs gond a panelekkel állékonysági vagy statikai értelemben. Egy külső szigetelés előkészítésénél érdemes a réteges nagypaneleknél a rétegeket összekapcsoló vasalatok állapotát ellenőrizni. Ugyanezt sok esetben az attikapaneleknél még hőszigetelés nélkül is érdemes megtenni, de ez semmivel sem több annál, minthogy minden tulajdonosnak vagy közösségnek időnként ellenőriznie kell a saját háza állapotát, függetlenül annak méretétől, anyagától vagy építési módjától.

Tágabb értelemben véve (pl. banki értékbecslésnél) az épületek átlagos körülmények között várható élettartama a helyszínen öntött vasbeton és tégla szerkezetek esetében kb. 150-200 év. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a paneleknél is számíthatunk majd nagyjából 150 évre. A könnyűszerkezetes és vályog építmények élettartama ennél jelentősen kevesebb, harmada-fele (50-90 év). Persze ismerünk kivételes eseteket is, pl. 200 éves vályogházat vagy 2000 éves téglaházat, de a legtöbb átlagos épület azért nem él meg közel ekkora élettartamot se.

Mi a helyzet a hanggátlással? Mindig gond van vele? Anyukám tégla lakása is olyan, mintha papírból lenne.

Sajnos sokszor, igen. Sógoromék nemrég Kanadába költöztek, ottani viszonyok szerint jó körülmények közé. Anyósom meglátogatta őket és építész szakemberként neki is az volt az első mesélni valója, hogy mindent lehet hallani. A fából készült vázas épületben az itthon megszokotthoz képest sokkal rosszabb a hanggátlás.

Dolgozom fejlesztőmérnökként is, és nagyon sokan a ma divatos CLT vagy egyéb fa alapanyagú nagypaneles épületekkel kapcsolatban is ezzel a problémával keresik meg cégünket.

A régi belvárosi nagypolgári lakásoknál sokszor a háború után csak egy vékony falat húztak fel, hogy több családnak legyen lakása – akkor nem volt mód a válaszfalak akusztikájával foglalkozni.

Ma is számtalan új építésű lakóparkban találkozunk azzal, hogy nem a megfelelő anyagot, vagy nem a megfelelő módon használtak lakáselválasztásra, vagy éppen az anyag megfelelő, csak a szabályokat semmibe véve mindkét oldalról megvésték.

Nem is értenek hozzá igazán a tervező szakemberek, nem is akarnak erre költeni a beruházók, a „mesteremberek” meg nem tudják, hogy nem szabadna megvésni. Régen pedig még kevésbé foglalkoztak ezzel.

A szerelt nagypanelek azért különleges kategória, mert nem hagyományos falas-födémes rendszerről van szó.

A nagypanelek úgy néztek ki, hogy a lapos téglatestből vasszerelvények álltak ki. A panelek nem egymáson állnak, a beton nem a betonon, sőt a födém se a falon, hanem csak a vasak vannak összehegesztve, szerelve. Tehát tulajdonképpen az összeépítés után lehasalva át lehet látni egyik egységből a másikba. Ezeket a réseket eleinte sima betonnal töltötték ki. Ez hangtechnikailag nagyon rossz volt. Mivel azonban a nagypaneleket, azaz a házgyári technológiákat végig, a nyolcvanas évek közepéig komolyan fejlesztették, erre azt találták ki a mérnökök, hogy sovány betonnal töltik ki a közöket. Ez jobban repedezett, de itt ez is volt a cél, mert a repedések jobban megtörik a hangot. Tökéleteset ezzel se sikerült alkotni, de javítottak az addigi állapotokon.

A másik ok pedig a dugaszoló aljzatok voltak. A konnektorokon sokszor valójában át lehetne nyúlni a szomszédba, ott nyilván a hang is átjön. Később már erre is figyeltek, hogy legalább ne szemben legyenek az aljzatok.

Ma úsztatott padlóval, gipszkarton előtét fallal és egyéb hangszigetelő anyagok alkalmazásával lehetne tovább javítani ezen, de ezek elsősorban akkor lennének hatékonyak, ha egységesen, minden lakásban tervezetten történne ilyen felújítás.

Példákat láttam ilyenre nyugaton, de nálunk ennek egyelőre kevés realitását látom.

Tehát a hanggátlással a legtöbb esetben bizony gondok vannak, de ez is előfordulhat bármelyik építési módnál és bármelyik korszakban sajnos.

—

Az első részben messzebbről tekintettünk a társasházakra anyag, technológia, akusztika szempontból. A második részben megnézzük őket közelebbről: belenézünk a strangokba, elmerülünk az elektromos hálózat felújításának kérdéseiben, megvizsgáljuk a fűtési lehetőségeket, megnézzük, hogy milyen tényezők befolyásolhatják egy lakás értékét, és körüljárjuk azt a kérdést is, hogy vajon kinek való a lakás és kinek a házas létforma.

Szöveg: Csikiné Tóth Viktória (okl. építészmérnök, lakás-specialista)

Főoldal: ingatlanmernok.hu