Kategória: Tipp
-
Ezért fontos az ingatlan-nyilvántartás!
Ha állami támogatást vagy hitelt szeretnél felvenni, akkor egy egész komoly háttérkutatást kell végezni, hogy ne bukjon el az utolsó pillanatban valami apróságon az igénylés. Azonban készpénzes vásárlás esetén sem mindegy. Elmondom, miért. CSOK- és hiteligénylés esetén Most szinte minden ingatlanhirdetésben szerepel a „CSOK-fogy az idő- igényelj most-mindenben segítünk” passzus, de ez sajnos nem azt…
-
CSOK PLUSZ 2024 – Kinek érdemes igyekeznie?
Ugyan a részletes szabályok még nem jelentek meg az új CSOK Plusz-ra vonatkozóan, de úgy tűnik, hogy az új gyermeket nem vállaló „városi” családoknak és a gyermeküket egyedül nevelőknek gyorsan lépniük kell, ha támogatással szeretnének otthont váltani. A támogatási rendszer átalakításával a kormány célja nem csak a népesség fogyásának lassítása, hanem emellett az építőipar fellendítése…
-
Penész II. – Teendők
Előző cikkemben számba vettem, hogy a penész fejlődéséhez három környezeti feltétel együttes jelenléte szükséges. Ebből az következik, hogy ha megszüntetjük bármelyik szükséges életkörülményt, akkor megszabadulhatunk a penésztől. Nézzük meg, hogyan tudjuk az egyes feltételeket megszüntetni. Majd adok még néhány tippet a megelőzéshez és a penésznyomok eltüntetéséhez is. 1. Hőmérséklet A penész fejlődéséhez egy adott hőmérséklet-tartomány…
-
Penész I. – Az okok
Ismerd meg a pára és a penész viselkedését, hogy könnyebb legyen megérteni, megtalálni és megszüntetni vagy éppen elkerülni az okokat! És miért különösen aktuális ez ősszel? Nyáron a meleg levegőben feldúsul a pára és a hidegebb őszi napok hatására elkezd kicsapódni a nedvesség. Ilyenkor jelenik meg leggyakrabban a penész. Senki sem szeret penésszel találkozni, legfeljebb…
-
Melyik mérnök mire való?
Ebben a rövid és közérthető összefoglalóban igyekeztem összegyűjteni az ingatlanokkal kapcsolatos leggyakoribb problémákat és a fontosabb jogosultsági köröket. Ezután már tudni fogod, ki lesz számodra a megfelelő szakember! Ha csak az építőipart vesszük alapul, akkor is sokféle mérnökkel találkozhatsz. Mind mást tanult, és ebből kifolyólag más tevékenység végzésére jogosult. Ez nem csak azért bonyolult, mert…
-
Izzad az ingatlan
Itt a nyár közepe és vele az igazi hőség. A medence jól melegszik, viszont a hőségriadó sajnos azzal jár, hogy éjszaka nem hűl le annyira a levegő, hogy a szellőztetésnek jelentős hűtő hatása lehessen. A hűtés ma már közel sem akkora luxus, mint évekkel ez előtt. A KSH adatai szerint csak 2020-ban 70%-kal több klímát…
-
Garázs vagy pince?
Melyik a jobb? Melyiknek mi az előnye és a hátránya? Garázs alatt azt a melléképületet értem, ami a föld felett van, a pince esetében pedig -részben vagy egészen- föld alatti tárolóról beszélünk. Már laktam pincés és garázsos házban is, ezért felsorolom az objektív és a szubjektív nézőpontokat is, amit érdemes lesz a választás során szem…